Lelki élet
Avagy lelki teher?

Oly sokszor lehet hallani, hogy van, aki lelki sérülésekkel él, és nem találja meg a helyét a világban.
Aztán van az ellentettje, aki mindezen lelki terhek nélkül képes élni az életét.

Elég furcsán van megalkotva az ember, amikor nézőpontok szerint vélekedik.
Amikor másról van szó, akkor túl gyorsan arra a megállapításra jut, hogy a másik embernek semmi gondja.
Amikor pedig önmagáról alkot keservet, akkor ott természetes, hogy az ő gondja a legnagyobb.

És igen, ez így is van. Mindenkinek a saját gondja a legnagyobb.
Éppen ezért amikor arra gondolok, hogy milyen jó lenne ennek vagy annak az embernek a bőrében lenni, ezzel együtt azt is képzelem, hogy a másiknak milyen jó, hogy neki milyen könnyű.

Csak közben elfelejtem, hogy nem lehet egy másik ember bőrébe bújni, ahogy a kígyó sem tud visszabújni még a saját levetett bőrébe sem.

Ahhoz, hogy pontosan tudjam, hogy milyen gondokkal küzdök, azt először is meg kell ismernem.
Ha mindig csak arra figyelek, hogy mások mit és hogyan csinálnak, abból tanulni nem lehet, csak sóvárogni valami más után, ami nekem nem jutott osztályrészemül.

Na de hogy juthatna nekem más, amikor nekem pontosan azt kell követnem, amire "szerződtem" magammal erre az életre vonatkozó feladatokra.
Viszont ha már szerződtem, akkor azt be is kéne tartanom. Hogy okolhatnék bárkit azért, amit nem tartok be a magam szabályaiból?

Mondjuk okolhatom a szüleim, okolhatom a családom tágabb értelemben, okolhatom a szomszédot, okolhatom a társadalmi szokásokat, elvárásokat, és még ki tudja mennyi mindent, de attól én még nem fogok boldogságban úszni.

Sőt okolhatom a másik embert csupán azért is, mert az ő nyomorúságát nem látom elég nyomorúságnak, hiszen a magamét mindenképpen fölé kell helyeznem.
Mert ugye mindenkinek a saját nyomorúsága a legnagyobb.

De meg kell látni, hogy attól, hogy másokat okolok, vagy éppen mások problémáját lekicsinylem, attól még a sajátom vidáman mellém szegődik, és nem is válik meg tőlem, hiszen nem adok neki okot a távozásra.

Amikor az én problémámmal képes vagyok azonosulni, akkor már arra is képessé válok, hogy a másét sem fogom semmiségnek kezelni. Sőt, talán még a megértés képességére is szert tehetek ilyetén módon.