Ha hívsz
Megyek
Ha nem hívsz
Nem megyek
Ha azt mondod
Álljak odébb
Én odébb állok
Ha azt mondod
Nézzem fejtetőre állva a világot
Én fejtetőre állok
Bármit mondasz
Én megteszem
Csak azt ne mondd
Hogy adjam el a lelkemet
Bár az is lehet megteszem
Ha ezzel valamit is segítek
Ha azt mondod
Biztonságban vagyok
Egyszer talán azt is
Elfogadom

Tökéletes ;)

Van olyan, hogy tökéletes? Vagy ez is személyre szabott?
Hiszen amikor valami előtt szinte megbénulok a gyönyörtől, valaki más észre sem veszi.

Megint csak odamutat minden, hogy bennem mi van, pontosabban nekem mire van szükségem?

Sőt most még azt is figyelem, hogy ezt is az érzések teszik olyanná, amilyenné.
Hiszen ha éppen szerelmes vagyok, akkor mindenkibe és mindenbe szerelmes tudok lenni.
Az ellenkezője éppen így igaz.
Ha a csalódás feneketlen kútjában vergődök, akkor csak a feneketlen mélységet látom még akkor is, ha éppen a legtökéletesebb "alkotást" vetítik a szemem elé.

Újra és újra azt látom, hogy az életem úgy tökéletes ahogy van. De amíg eljutottam eddig, hogy képes legyek ezt valóban így látni, addig csak a keserűséggel, a csalódottsággal, a nem kívánt dolgokkal tudtam azonosulni.

Most már magam is tudom, hogy valaminek az értékét úgy tudom megítélni, ha azt a magam számára értékesnek találom.
Az ellenkezője éppen így igaz.
Ha valamit, akár magamat nem tartok értékesnek, akkor azt is elfogadtatom magammal.

Tehát akkor van tökéletes állapot? Igen, van. Ha én magam annak ítélem meg, hogy az a számomra a legtökéletesebb, ami csak előfordulhat velem.

Ha palackba zárod szellemed
Ha magad megismerni nem mered
Hiába nézed a kék eget
Felhőt lát két szemed

Merj tó tükrébe nézni
Merj önmagad lenni
Zavaros víz letisztulva
Önvalód képét mutatja

Botorság a menekülés
Úgyis jön a számonkérés
Mit mondasz a kérdésre
"Emberfia ki vagy te?"

Ha már a földön elmondhatod
"Jó munkát végeztem, boldog vagyok"
Akkor nyugodtan nézheted a tó tükrét
Akkor téged mutat a kék ég

Azt mondják az egyenlítőnél másképpen látható a napfelkelte
és nyugta.
Én azt képzelem, hogy tán így. :)

És azt is képzelem, hogy bennem és másokban is mindig minden másképpen zajlik, mint a képzelet világában.

Éppen ezért igyekszem magamban nem képzelni semmit, amikor olyat hallok, amivel esetleg nem értek egyet. Ilyenkor jobbnak látom, ha rákérdezek. Nem egyszerű feladat, hiszen a büszke ego nem erre van berendezkedve.

Ahogy már szóvá tettem, mindig az érzések azok, amik működtetik az elmét. Ha hagyom az érzéseket uralkodni, akkor elvesztem azt, aki én vagyok. Pedig nem ez a célom.
A célom pont az, hogy megtaláljam önmagam. Megtaláljam azt, aki én vagyok.

Ahogy ismeretes a Delphoi jósda felirata:

Gnóthi szeauton - Ismerd meg önmagadat!
A delphoicától jóslást kértek az emberek, a jövendőjükre, a sorsukra voltak kíváncsiak. A jós azt felelte:
- Ismerd meg önmagadat, és tudni fogod a sorsodat. Mert a sorsod te vagy. Nem külső erők uralkodnak rajtad, az istenek benned vannak, és jellemed, személyiséged alakítja, formálja jövődet. Változtass magadon, és változni fog a sorsod is. Fogadd el magadat, és el tudod majd fogadni sorsodat is.
Ez a gnóthi szeauton igazi értelme.

Mikor azt akarod
Érvényesüljön akaratod
Gondolj arra
A bánat melegágyát ápolod

Dönts úgy
Hogy a kavargó áradatot
Mely érzelmi ingoványba tévedt
Átengeded a fénynek

Erőd ettől megtelik
Ez segít át a válságon
Edény szélén mi túlcsordul
Segíthet embertársadon

Ha engeded
Hogy szóvirágok nyíljanak
Méregpoharat nyújtasz
Magadnak és másoknak

Főnix
Csodálatos ez a kép!

A fõnix legendája közismert: létezik egy madár, aranyos tollazata van, és ezer évig él, majd dalra fakad, (bár nem mindenki szerint), dala közben felgyullad, elégeti magát, végül csak egy apró pondró marad belõle. Három napig pondróként él fészkében, majd ismét visszaalakul csodaszép madárrá, hogy a következõ ezer évet ismét ebben az alakban töltse el.

Bővebben többek között:
http://www.geographic.hu/index.php?act=napi&id=2060
http://www.terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/fonix.html

Sokszor érzem magam úgy, mint a legendában szereplő főnix madár.
Az érzések azok - amikben sokszor megélem -, hogy elégek, majd mint egy kisebb valamiként újra feléledek.
Ebből az újraéledt állapotból egyre alázatosabbá válok, egyre közelebb kerülök ahhoz a semmihez, ami betölti a mindent.

Talán ezért kapta az ember az érzéseket, hogy amikor egy érzésben kiteljesedik valamilyen formában, akkor tudatosodjon benne a továbblépés a több, a semmi felé.

Igen, a semmi felé, hiszen amit itt a földön a magunkénak tudunk, abból semmi sem a miénk.
Egyedül az érzések, amik idekötnek bennünket.

Blog

Megakadtam egy kicsit. :)
Gyakorlatilag "alkottam" egy blogot, de amikor csak úgy beírom a keresőbe, hogy rátaláljak, akkor bizony nem is létezik.
Igen, valójában magam is úgy gondoltam, hogy ez nekem lesz igazán olvasmányos, de azért közben szeretném, ha más is láthatná. :)

Marad tehát az "Érzelmi kavalkád", hogy most akkor valóban fontos, hogy írjam a gondolataim?
Vagy valóban fontos, hogy mások tudomására is hozzam azokat a gondolatokat, amik engem mozgatnak?

Osho könyveit olvasva sokat tágult az érzékelésem egy másfajta világról, mint amiben én leéltem életem legnagyobb részét, de a saját észleléseim mindenképpen magamban kell megtalálnom.

Az érzések hogyan tudnak fájni? Ezt már annyiszor megkérdeztem magamtól, de még nincs rá válaszom.
A minap eszembe jutott az édesanyám, és az, hogy abban a formában, ahogy ő volt, soha többé nem találhatom meg.
Ez csak egy gondolat volt, de az érzés, ami párosult ehhez a gondolathoz, nagyon fájt.

Ha elfogadom, hogy minden érzés az egomnak segít az "életbenmaradásban", akkor azt hiszem gyors és tán nem megalapozott választ adnék.
Hiszen az ego is jobban érzi magát egy harmóniában, tehát nem célja, hogy a lelkem háborogjon.
Vagy mégis?

Osho

"Mi valós és mi nem? Ismerni a különbséget a valós és nem-valós között - ez az igazi bölcsesség, ez a megvilágosodás. Életünk legnagyobb eredménye pedig, ha meg tudjuk húzni a vonalat, ha különbséget tudunk tenni a létező és nem-létező között, ez az az út, ami a végső megszabaduláshoz vezet."

Egy kicsit bizonytalan vagyok, mivel nekem ez a műfaj eddig azt jelentette, hogy volt egy füzetem, és abba addig írtam, amíg volt benne hely. Aztán követte a többi.
Viszont kizárólag magamnak írtam, és magam is olvastam.

Belenéztem pár blogba, hogy kapjak valamilyen útmutatót, de sajnálattal tapasztaltam, hogy az első bejegyzést nem követte további hasznos gondolat.

Azzal az elképzeléssel indítottam a blogot, hogy elmondhassam ami engem megmozdít bizonyos témákban, ami éppen elémkerül.

Tapasztalatom egy fórumon kezdődött a virtuális világról, és el kell mondanom, hogy bizony nagyon meglepő, hogy emberek ugyanazt a nyelvet beszélik, csupán ott a gond, hogy nem ugyanazt értik a szavak mögött megbuvó érzelmekben.

És máris elérkeztem a címben megjelenő "Érzelmi kavalkád" értelméig. :)
Úgy gondolom, hogy minden emberben dominálnak az érzelmek - nem is akármilyen mennyiségben és eredménnyel -, amik aztán a legtökéletesebb szinkrontolmács tehetségével fordítják le a személyreszabott mondandót.

Tehát amikor arról beszélek, hogy a lélekben jelen lévő gubancok betegítik meg a testet, akkor a szembenállóban megjelenik a saját életében jelen lévő fájdalom, ami esetleg a szeretteivel történt fájdalmas érzésre enged következtetni, és azonnal támadásba lendül, hogy ez egy ilyen olyan jelzővel ellátott tévedés.

Pedig van egy olyan lehetőség is, hogy kezdjünk érdeklődni olyan dolgok iránt, amik eddig kimaradtak az életünkből, de attól még ott van, sőt atttól, hogy valaki nem tudja elfogadni a jelenlétüket, még működnek is.

Szerkesztés folyamatban. :)