Bizalom

Egy szó, ami talán be sem határolható.

Egy cinege, ahogy még sosem láthattam ilyen megközelítésben.
Szoktam figyelni őket az ablakon keresztül, és még ha a lakásban mozgok, akkor is elreppenek.

Szóval a bizalom most úgy merült fel bennem, hogy az ember és állat között melyik fél az, amelyik jobban megbízik a másikban?
De tán a kérdést másképpen kell feltennem. Hogyan létezik az, hogy egy ember és egy állat jobban megbízik egymásban, mint egy ember egy másik emberben?

Ma már sok állatot tartunk otthon mint házi kedvencet, de ott vannak még a lovak is pl.
Minden állattal ki lehet alakítani egy olyan kapcsolatot az embernek, ahol a két fél pontosan érzi, hogy megbízhat a másikban.

Ugyanakkor a mostani világunkban ez a megbízom a másikban rendesen kezdi elveszteni a hitelét.
Hogy én hol vagyok ebben, most még nem tudom, mert csak azt látom, hogy van ilyen jelenség, de a saját életemben nem érzem, hogy a kétségeim közt jelen lenne.

Talán abban vagyok érintett, hogy amikor mondok valamit, akkor azt tapasztalom, hogy a visszajelzésben megkérdőjeleződik a jószándékom jelenléte.
Ugyanakkor amikor állatokról van szó - nálam leginkább kutyákról -, ott fel sem merül a kutyában, hogy rossz szándékkal közelednék hozzá. Éppen ezért szinte minden kutyával jó barátságot vagyok képes fenntartani.

Most az kell mondanom, hogy bennem van az a fajta visszatartó energia, amivel hárítom a bizalom meglétét.
Ugyanakkor mégsem ezt gondolom.

Viszont ha tovább akarok jutni ezen a próbaúton, akkor be kell látnom, hogy mint minden, a bizalom is bennem indul el, és én vagyok az, aki képes kell legyek ennek a fajta energiának kellő megalapozást biztosítani.

Talán elsőként azt érdemes felismerni, hogy a kételkedésben rejlik a bizalmatlanság.
Másodszor pedig azt, hogy a másik ember ugyanúgy igyekszik a bizalom határát kiszélesíteni.

Hogy miért marad el mégis a siker? Hát ez az, amire még nem tudom, vagy nem merem meghallani a választ. :)

Szeretetnap

Nem az elnevezés a fontos. :)

Az én világomban nincs nagyon helye a kötött formában végrehajtandó ünnepeknek.
De amikor éppen egy olyan ünnep van, amire érdemes odafigyelni, akkor azért abból nem vonom ki magam.

Ilyen ez a mai ünnep is, a Valentin nap.
Akinek nehéz kifejeznie a szeretetét, annak nagy valószínűséggel megterhelő, ha azt tapasztalja, hogy másoknak mennyi örömet jelent egy ilyen nap.

Az öröm nem korlátozódhat csak napokra, ez természetes, de egy ilyen napon valahogy megsokszorozódik, és mintha még a nap is mosolyogna.
(Ha kinézek az ablakon, akkor látom is. ;))

Tehát a mai nap magam is hozzáteszem a közöshöz azt az örömöt, azt a szeretet, amit csak képes vagyok magamból kiadni.
Fogadd tőlem szeretettel. :)

Nyugtalanság

Ha okkal, akkor mi az ok? Ha ok nélkül? Ja, olyan nem létezik. :)

A mai virtuális világ átalakítja az emberek viselkedési szokásait. Bár néha azért vannak kétségeim, hogy ráfoghatom-e a mostani gépesített kommunikációra emberek viselkedéssel kapcsolatos hiányait.

Vannak fórumok, ahol olyan emberek beszélgetnek, akik soha életükben nem látták egymást. Lássuk be, így nagyon kevés az az információ, amivel bírhatnak egymásról. Ennek ellenére hihetetlen sommás megítéléseket tudnak adni egymásról.

És hát ami ennél elszomorítóbb, hogy ezek a megalapozatlan véleményezések inkább sértegetések, mint dicséretek a másik iránt.

Nekem úgy tűnik, hogy a mostani világunkban jelen lévő feszültség egyre több agressziót jelentet meg a hétköznapjainkban, amit még a személytelenség is elősegít.
Mert azért remélem, hogy a személyes kapcsolatokban nem mindenki ad a közvetlen környezetében ilyen viselkedési mintát. Főleg nem tán a gyerekeknek.

Emberek arról panaszkodnak, hogy milyen keservesen élnek, de amit már a történelem is bizonyított számtalanszor, hogy inkább a jólétben van arra alkalom, hogy olyannal foglalkozzon az ember, amivel nem kellene, és megfeledkezik a saját sorsáról, arról, hogy neki milyen feladata lenne itt a földön.

Sajnálom azokat, akiknek az a fő életcéljuk, hogy mások bántásában éljék ki az önmaguk iránt érzett hiányosságaikat.
És mert ezt pont azok nem látják, akiknek látniuk kéne a saját maguk kicsinyességét, így még segíteni és változtatni sem lehet ezen a helyzeten.
Éppen ezért igyekszem továbbra is erősen figyelni, hogy mivel terhelem meg a saját gondolatim.

Kötések

A múltra fonódó jelen.

Számomra nagy hatása van ennek a képnek. Elképzelem az egykori pompás építményt, amit tönkre tett az idő, melyben jelent kért a természet.

Valahogy így képzelem az emberi kapcsolatokat is. Valahogy azt képzelem, hogy ennyire meg tudja fojtani a kapcsolatokat a nem kívánt rosszindulat.

Magam elég kritikus lévén azon nem csodálkozom, hogy emberek véleményt mondanak, hiszen ezt magam is gyakran megteszem.
Viszont itt van egy kis csavar a dologban. Mégpedig az, hogy jómagam nem úgy gondolok a véleményemre, mint valami nemkívánatos, gonosz megjegyzésre.

De ha azt veszem, akkor azért ezt sem kellene, hiszen annyira tud bosszantani, amikor valakit elítélnek saját életük alapján azok, akiknek csak az élet árny oldala jutott.

Egyenlőre még tartom magam ahhoz, hogy nincs azzal semmi baj, ha elmondom a véleményem.
Viszont van itt más is. A véleményem amikor elmondom, akkor hiába van bennem az a szándék, hogy jobbítsak a dolgokon, ha a befogadó egészen másként, vagy éppen rosszindulatnak véli.

Szóval van gondom elég! :)
Ha véleményt alkotok, akkor az másoknak nem tetsző.
Ha hallgatok, akkor pedig megtagadom a természetem.
Ha nem beszélek, akkor marad egy ékes építmény. Igaz, már semmi funkciója a szépségen kívül, de legalább megmarad.
Ha beszélek, akkor lehet, hogy a beszéddel azt érem el, mint a képen látható gyökér, ami tönkreteszi ami az útjába kerül.

A természet alakulását nem lehet elfojtani, mert így is úgyis megtalálja az utat a változtatásra. Akkor legalább maradjon meg az illúzióm, hogy "besegítek" neki. ;)

Vízöntő hava