2013. március 16.


Ragaszkodás

Ragaszkodás. De mihez is ragaszkodok tulajdonképpen?
Azt már tudom, hogy gyermekként kaptam azokat a benyomásokat, amivel élem a mindenkori jelenemet.
Ebből következően amikor valami feladattal - ami problémaként jelentkezik az életemben -, kerülök szembe, akkor a leghatékonyabb módszer, ha megnézem, hogy gyermekként azzal kapcsolatban milyen lenyomatokat őrzök magamban?

Viszont ez nem is annyira egyszerű, mint amilyennek látszik. Látszik. Kulcsszó. Látszat. 
Azt hiszem, hogy tudom. Vagyis nem tudom, csak azt hiszem, hogy tudom. Mármint azt, hogy miért is működök úgy, ahogy működök.

Van egy képem magamról, amivel úgy ahogy barátságot kötöttem, és amit úgy ahogy már ismerek. Igen ám, de ez az ismeretség látszatra épül. Arra a látszatra, miről azt képzelem, hogy az a valóság.

A legnagyobb feladat talán mindig az első lépés. Felismerni, hogy mennyire vagyok benne egy látszatképben? Mikor ez megvan, el lehet indulni egy felfedező úton, ahol is lassacskán kiderülhet, hogy milyen is vagyok én, ki vagyok én?

Hogy mi ebben a nem egyszerű? A ragaszkodás. Egy énképhez, amit kialakítottam magamról. Ez az énkép hiába hamis, ha én azt igaznak vélem. Pedig nagyon is hamis. 
Ééés, ehhez az énképhez ragaszkodok. 
Képtelen vagyok elszakadni attól, hogy én jó vagyok, csak a világ olyan körülöttem, amilyen.
Képtelen vagyok elszakadni attól, hogy az én normáim szerint nézzem a világot, mi körülvesz.
Képtelen vagyok elszakadni attól, hogy... a folytatás végtelen, és sokszínű.

Gyermekkorban elkezdődik a mese a "jóról" és a "rosszról", és mert a jó mindig elnyeri méltó jutalmát, a rossz pedig méltó büntetését, így aztán természetesen mindig csak a "jót" akarom választani.
Mivel az élet nem eszerint "osztályoz", ezért érdemes elszakadni a mesétől ahhoz, hogy maradjon egy látszat nélküli világ, mi a valóság képét adja számomra.