Útmutatás

Avagy szabad út a titkokhoz.

Az egész életem egy nagy titok. Vagy inkább sok kis apró?
És senkitől nem kaphatom meg készen azt a kulcsot, ami nyitja a hetedik szobát.

A hetedik szoba telis de teli van azokkal a titkokkal, amivel életem folyamán meg kell ismerkednem, és persze fel is kell ismernem, hogy lám csak lám, ez az én titkom volt.

Ebben a folyamatban senki nem tud segíteni, ezért veszélyes is bárkire hallgatni, hiszen egy másik embernek ugyanilyen titokszoba van a birtokában, amihez még ő sem találta meg a saját kulcsát.

Amikor még eltévedek a saját szobáimban, addig csak tévutakat tudok adni mások számára is, ahogy magam is tévutakon bóklászok.

Sőt még számomra is veszélyes addig tanácsokkal ellátni másokat, amíg magam sem látom magamnál megoldva az aktuális problémát amiben éppen tanácsot osztogatok, hiszen ezzel a magam vállára veszek egy olyan következményt, amit esetleg egy másik ember meglép az én tanácsomra, és abból neki kellemetlensége származik.

Éppen ezért nagyon fontosnak gondolom azt, hogy ismerjem a saját rejtett szobám tartalmát még akkor is, ha annak felismerése számomra fájdalommal jár. Mert bizony abban a szobában sok-sok fájdalom lakozik, nem véletlen rejtettem el a kulcsát.

Viszont amit már megtapasztaltam, amit már felismertem, azt nyugodtan megoszthatom másokkal mint a saját tapasztalatom, és akkor már nyugodtan továbbadhatom, mert akkor már azt is tudom, hogy a másikat nem arra veszem rá, hogy szerintem járjon el, hanem arra irányítom a figyelmét, amivel ő is ráláthat a saját titkaira.

Nagy nagy különbségek vannak tanácsok és tanácsok között, amire érdemes odafigyelnie annak, aki adja, hiszen ez is egy felelősség, és annak, aki kapja, hogy el tudja dönteni, hogy ebből mit tartson meg magának.

Zavaros

Mit találhatok egy zavaros vízben?

A minap kaptam egy olyan szót, ami nagyon sokat segített egy helyzet felismerésben.
A szó: énüzenet. Vagyis hogy úgy szólt, hogy sok énüzenetet küldök a másik felé.

Igen, ez abszolút így van, és tán ezt eddig is tudtam, de ahogy a zavaros vízben sem látunk semmi olyat, amit tán épp takar, én sem láttam meg a saját kusza érzelmeim között azt a lényeget, ami most letisztult.

Számomra ez a szó teljesen lefedi azt, hogy a saját szomorú és panaszos "énüzeneteim" küldözgetem a világ minden tájára.

Kezdem látni, hogy azzal, ha magamra vállalok minden vélt vagy valós hibát, amit elkövetek, azzal csak még jobban a földbe döngölöm magam, ami aztán újratermeli a panasz áradatot.

Sőt még az is letisztult, hogy azokat a tulajdonságaimat sem értékelem, amikről valójában pont azt gondolom, hogy a legértékesebb tulajdonságaim.
Beszélni ugyan beszélek róla, de valahogy abból is inkább a panasz szó hallik ki, amikor arra hivatkozom, hogy de hát nekem vannak ám jó tulajdonságaim, miért nem tetszenek azt észrevenni? :O

Szóval újra és újra rá kell eszmélnem, hogy mennyire fontos az, hogy ismerjem azokat a rejtett dolgokat, amikkel megkönnyíthetem a magam felismerését, ezzel együtt azt is, hogy tudjam, hogy igen, én tisztában vagyok azokkal a tulajdonságaimmal, amikkel élem az életem.

Nekem ezt jelenti, hogy a zavarosban nem lehet horgászni.
A zavaros érzelmek között nem található meg az az érték, amit képviselek, amit képviselni jöttem erre a világra.

Szabályok

Szabályok vagy feladatok vagy éppen valami más?

Amikor fiatal voltam, folyton a szabályok ellen lázadtam. Persze soha nem eléggé, mert addig soha nem merészkedtem, hogy azt felvállaljam, hogy drasztikusan át is hágom őket.

Szóval mára alaposan megváltozott arról az elképzelésem, hogy mik is a szabályok, és mire is valók?

Sokáig nem is gondoltam magamról, hogy még nem vagyok felnőve. Na jó, inkább azt mondom, hogy nem gondoltam, hogy még nem vagyok felnőtt.

Még most is csak éppen halkan merem mondani, hogy kezdek felnőtté válni. :) Sajnos nem kor függő.

Tehát a szabályok, amiket annak idején korlátokként éltem meg, arra késztetett mint minden rabot, hogy küzdjek, és harcba szálljak ellenük a szabadságért. És hát valljuk be, ez nem mindig eredményezi a sikert is egyben.

Amikor valami ellen harcolok, akkor ott nyilvánvaló, hogy nem értek vele egyet. Na de ez egy felelősség, hogy mit vagyok képes megtenni? Ha nem vagyok képes felelősséggel betartani a szabályokat, akkor nyugodtan mondhatom, hogy nem vagyok felelősség teli ember.

Tehát amíg harcolok valami ellen, addig nem mondhatom, hogy felnőttem, hiszen a felnőttségben éppen az a szép, hogy felnövök a feladathoz. Felnövök saját életemhez.

Addig, amíg nem vagyok képes emberalkotta szabályok elfogadására és betartására, addig nem vagyok képes sem magam, sem mások iránt felelősséggel viseltetni.

A szabadság éppen abban rejlik, hogy képes vagyok megérteni és elfogadni a szabályokat, hiszen az életnek is vannak szabályai, és ha küzdök, akkor az élet szabályai ellen is küzdök, azaz a saját életemet teszem tönkre a be nem tartott "szabályokkal".

Alaktalan a tér
Alaktalan a forma
Alaktalan a metafora

Változik a világ
Változik a virág
Változik az ideál

Alaktalan a létforma
Változik az életforma
Bölcsesség a metafora